Életük a Habán
Vas András 2004.11.15. 10:36
Somogyi Hírlap
2004. 11. 09.
Ki hinné, hogy Somogy Európa legfelvilágosultabb helyei közé tartozott. Legalábbis a vallás tekintetében, hiszen a kontinensszerte anapabtista hitük miatt üldözött habánok Somogyországban végre letelepedhettek. S egyúttal elhozták magas kézműves kultúrájukat: többek között ők mutatták meg először a helyi- eknek a gyalu használatát, ám ami még ennél is fontosabb, s egyúttal maradandóbb, nekik köszönhető a habán fazekasság. Melynek két jeles képviselője, a Kaposszerdahelyen élő Falusi Béla és felesége, Terjék Éva népi iparművészek műveiből nyílik kiállítás a kaposvári Gyergyai galériában, ahol egész eddigi életművüket bemutatják a nagyközönségnek. - Nemcsak a somogyi, de a szlovák és az olasz ág motívu- mait is használjuk - mondta Falusi Béla. - A más-más vidéken letelepedett habánok ugyanis az évszázadok alatt különböző mintákat dolgoztak ki. Eleinte például csak növényi motívumokkal díszítették edényeiket, ám ahogy oldódtak a vallási kötöttségek, terjedtek el egyre jobban az állat-, majd emberábrázolások. A szakemberek egy része szerint a habánok a kínai porcelán mind tökéletesebb másolatát akarták kikísérletezni, mások szerint viszont egyedi festési technikáról van szó, mely átmenetet képez a népi agyagművészet és a porcelánkészítés között. - Sajnos csak egy szűk réteg érdeklődik a habán kerámiák iránt - tette hozzá Falusi Béla -, igaz, legalább szakértő réteg. Idehaza a népművészeti vásárokon, a Mesterségek ünnepén tudjuk megmutatni magunkat, míg külföldön, leginkább Olaszországban néhány család komoly gyűjteményt halmozott fel munkáinkból.
|