A habán kerámia

  A "habán" elnevezés kutatók szerint a német Haushaben - háztartás, udvar - elnevezésből származik. A habánok anabaptista, újkeresztény vallású csoportok voltak, az őskereszténységhez való visszatérést hirdették. Zárt közösségekben éltek, elkülönülve a város vagy a falu népétől. Közösen kezelték vagyonukat, egy háztartásban éltek, s csak felnőtt korukban keresztelkedtek, mert azt tartották, hogy a hit vállalásának tudatos elhatározásnak kell lennie.
  A XVI. századi Európában nem nézték jó szemmel a vallás új ágát, ezért üldözték őket. Magyarországon a felvilágosult főurak szívesen engedték őket letelepedni birtokaikon, hiszen sokféle kézműves mesterséggel foglalkoztak magas színvonalon. Akadt köztük orvos, kulcsár, vincellér, késes, üvegműves, íródeák, és fazekas is. A legkorábban ismert magyarországi habán kerámia a XVII. század elejéről – 1609-ből – származik.
  Az anabaptista mozgalom kalandos történetéből következnek a habán kerámia sajátos vonásai. Ónmázas, ecsettel festett fajanszot készítettek. Ez a közönséges fazekas árunál lényegesen jobb minőségű kerámia, hiszen a fehér mázon ragyognak a sárga, zöld, kék színek, amelyekkel eleinte a javarészt reneszánsz motívumokat festették. A festés nagy ügyességet kívánt, mert a nyers mázra a festék azonnal rászáradt, javításra nem volt mód. Ezt a technikát Itáliából hozhatták magukkal, mert a korabeli faenzai stílus – fehér alapon reneszánsz díszekkel – nagyon hasonló ehhez. Mégsem beszélhetünk egyszerű itáliai befolyásról. A Távol-Keletről érkező egyre több porcelán hatására a fehér kerámiának szinte divatja alakult ki az európai műhelyekben, pl. Delftben vagy a Rajna-vidéken.

  A magyarországi habán fazekasok munkássága jelentős ága az európai fajanszkultúrának. Stílusukat tekintve három nagy csoportra oszthatók.
  A koraiak a faenzai reneszánsz ízlésvilágát követik. A XVII. század második felétől fokozatosan teret hódít a barokk. Az ekkor készült, delftinek mondott darabokban egyre jelentősebb a kék szín. A növényi ornamentika mellett megjelenik az épületek, madarak stilizált, dekoratív ábrázolása.
  A XIII. században szinte elnépiesedik a habán kerámia. Változnak a formák, a díszítmények jobban alkalmazkodnak a helyi lakosság igényeihez.
  A XIX. században elsősorban az erőszakos katolizálás folytán a habán közösségek vagy szétesnek – a mesterek helyi fazekasokként működnek tovább – vagy tovább utaznak keletre, majd egészen Amerikába. A fajansz technológia is eltűnik, a magyar fazekasok egyszerűbb díszítési technikákat használnak.
  A XX. század közepén, Kaposváron Tamás László –új utakat keresve a kerámiaművességben – felújította, feldolgozta, a század igényeihez alkalmazta a habán hagyományokat. Ezt az utat folytatjuk.